A legenda szerint az állat inkább elpusztulna semmint földdel beszennyezze tiszta és fehér bundáját, ezért az erény és a tisztaság jeles képviselőjének tartották. I. Erzsébetet királynőt egy da Vinci festményen hermelin nel ábrázolták, amely a női tisztaságot szimbolizálta. A szarvas A szarvas és az őz békés és félénk állatok, ezért kerülik a harcot, a kihívást. Így lettek ők a béke és a harmónia jelképei. Az ősi keresztény hitvilágban a szarvas magát Krisztust jelképezte, mivel az állat természetes ellensége a kígyónak. Egy ősi legenda szerint a szarvas úgy öli meg a kígyót, hogy szarvával átdöfi, majd patáival összetapossa azt. A nyúl Egy ősi legenda szerint, mivel a nyúl hangtalan és gyáva, ezért az alázattal társítható. Napjainkban viszont némileg változott a nyusziról alkotott vélemény, így a "Nyúl Testvér kalandjai" című filmben egy gyors, okos és ambiciózus tapsi a főszereplő. Mivel igen termékeny állat (egy nőstény nyúl 42 utódot is világra hozhat egy évben. ), a görög és a római mitológiában a bőséget, a nemi vágyat és a bujaságot jelképezi.
A Galla Placidia mauzoleum szarvasai Ókeresztény szarvasábrázolás látható még a ravennai Galla Placidia Mauzoleum egyik falán. A Mauzoleumban virtuálisan körül is nézhetsz, ha ügyesen kattintgatsz. A hal A reményt jelentő horog A hal keresztény szimbólummá válását több körülmény is segítette. Először is a hal görög neve (IΧΘΥΣ) egyben mozaikszóként is használatos volt a keresztények körében (a "Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó görögül "Iészusz Khrisztosz Theu Hüiosz Szótér" kezdőbetűi adják ki). A hal a kereszténység előtti görög-római antikvitásban nem bírt semmilyen különös jelentéssel, hacsaknem annyival, hogy a mediterrán népeknél mindig a termékenység, az élet bőségének a jelképe. A hal, vagy inkább a halászat a keresztények számára azonban többletjelentéssel bír, hiszen Jézus, mikor tanítványokat gyűjtött maga köré, így szólította meg Simont és Andrást, miközben halásztak: "Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok. " (Máté evangéliuma, 19) Jézus a nagy halász, a hal így vált a megkeresztelt ember szimbólumává.
Akár egy La Fontaine mesének a címe is lehetne ez, ezúttal azonban nem mesehős mivoltukban, hanem a keresztény művészet szimbólumaiként kerül terítékre a három barátságos állat. Az ókeresztény művészetben nincs olyan festmény, freskó vagy mozaik, amelynek ne bírna külön jelentéssel szinte minden egyes részlete. Így aztán biztosak lehetünk benne, hogy a kereszt tövében álló szarvas, a vízben lubickoló hal és a néha felbukkanó delfin ábrázolása sem csupán esztétikai célokat szolgált. Szimbólummá válásuknak sokszor logikus, tudományos megfigyelésen alapuló oka van, még ha azok egyike-másika megmosolyogtatja is korunk felvilágosult emberét. A szarvas Az 5. századtól kezdve gyakran tűnik fel ókeresztény ábrázolásokon, főleg padlómozaikokon ez a kecses állat, amint iszik, de gyakran ábrázolták a kereszt vagy egy kígyó társaságában is. A forrásból ivó szarvas képe az ószövetség óta a megújhodásra, az Isten igazságára vágyakozás metaforája a zsidó, majd később a keresztény kultúrkörben. Gondoljunk csak a 42. zsoltárra: "Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten! "