60-at kellett belőle alkotni, hogy az új szabályokhoz jól illeszkedjen, ezért Fisher kitalált két új színt, amit fia javaslatára Varázslóknak (Wizards) és Udvari bolondoknak (Jesters) nevezett el. Így született meg a Wizard kártyajáték. A játék tehát a kétszer 4 különleges lapban tér el leginkább az Oh Hell! -től, illetve abban, hogy a leosztások száma csak nő. A 4 Varázsló lap a legnagyobb adunál is erősebb és mindent visz. Az ütésbe elsőnek belerakott Varászló viszi az ütést. A 4 Udvari bolond lap pedig semmiképp nem visz, csak abban az esetben, ha négy játékos esetén mindenki Bolondot rakott, akkor az első viszi az ütést. A pontozás pedig annyiban tér el az Oh Hell! -től, hogy alapból 20 pont jár a teljesített ütésért, illetve annyiszor 10 pont, ahány ütést vállalt az illető. A Wizard kártyajáték kezdetben Kanadában, USÁ-ban volt igazán népszerű, majd miután az Amigo kiadó 1996-ban Európában is kiadta Németországban lett igen kedvelt kártyajáték. Ma már 1 millió fölötti példányszám került eladásra belőle.
A bridzs őse a XVII. század közepétől játszott whist nevű játék volt. A whist valószínűleg orosz eredetű, de török közvetítéssel Konstantinápolyon és Kairón keresztül jutott el Nyugat- Európába, ahol elsősorban az elit klubokban játszották. A bridzset a világon mintegy százmillióan játsszák, a világszövetség 130 tagországában egymillió versenyzőt tartanak számon. Egyike azon kevés kártyajátéknak, amelyet versenyszerűen is lehet űzni, mert a versenyek lebonyolításának sajátos technikája következtében a szerencse-tényezőt minimalizálni lehet. "Szeretek bridzsezni, mert a bridzs kártyajáték. Szeretek bridzsezni, mert a bridzs igazából nem kártyajáték. " Mindkét állítás igaz. A nagy zsugások is kiélhetik szenvedélyüket ebben a kibicekkel tűzdelt kártyaszobában óriási élményt nyújtó társasági szórakozásban. A bridzsben nem lehet mindent tudni. A játékos, ha több egyenértékű lehetőség között lehet választani, az érzése után megy: a jó játékost az ösztöne jó irányba fogja vezetni. A bridzs elsősorban szórakoztató játék, a szabadidő eltöltését szolgálja.
A Rikikit szintén 52 lapos Francia kártyával játsszák. A 3-7 játékos között kiosztanak először annyi lapot, ahányat még egyenlően kilehet, 7 főnél ez 7 lap, majd egyet a megmaradtakból felfordítanak, ez lesz az adu. A játékosok ezután egyenként, egymás után megtippelik hány ütést fognak vinni. Az utolsónak tippelő nem mondhat annyit, hogy a játékosok által bemondott ütések számának összege megegyezzen az összes ütés számával. Tehát valaki biztosan nem tudja teljesíteni majd a bemondott ütéseit. Az ütést a Whisthez hasonlóan a legnagyobb adulap viszi, ennek hiányában az adott színben levő legnagyobb lap. Annyi a különbség az őshöz képest, hogy adott szín hiányában nem kötelező adut tenni. Az ütést vivő játékos hív újra és ez így megy míg el nem fogynak a lapok. Utána eggyel kevesebb lapot oszt ki a következő osztó és így tovább. Miután eljutottak az 1 lap osztásos körhöz, elindulnak ismét felfele az osztással. Tehát például 7 játékos esetében a következő leosztások lesznek sorban 7-6-5-4-3-2-1-2-3-4-5-6-7.
Az első könyvet a whistről 1742-ben adták ki. Az egyre népszerűbb játékról a XVIII. században újabb könyveket adtak ki, melyek szerzői: Cavendish és Deschapelles voltak. Az első duplicate (verseny) whistet 1857-ben játszották Londonban, Cavendisch irányításával. Ezen a jónak vélt játékosok csapata meggyőző fölénnyel győzte le ellenfeleit. Így bizonyították, hogy kiküszöbölhető a szerencse szerepe. A verseny-whist az USA-t is meghódította. Az első klubok közötti versenyt 1883-ban Philadelphia-ban játszották. Európában 1888-ban Glasgowban játszották az első klubok közötti mérkőzést. 1891-ben alapították meg az Amerikai Whist Ligát; a versenyek megrendezéséhez bevezették a Kalamazov tálcát, azaz a leosztott partik számára készített tokokat. Megjelent az első könyv a versenyrendezésről John T. Mitchell tollából, ami szintén mérföldkő volt, ugyanis John T. Mitchell találta ki az első páros-verseny mozgatást - mind a kiosztott partik a tokokban, mind a párok mozognak a verseny során - és a matchpoint számítási módszert, azaz a verseny-értékelését.
Az ütés a legerősebb adut tevő vitte vagy ennek hiányában a követett szín legerősebbje. Az összes lapot kiosztották, a játékosok 13-13 lapból megpróbáltak minél több ütést megszerezni. Az utolsónak kiosztott lap felmutatása az aduszint határozta meg. A játék végén a hat feletti ütéseket egy-egy ponttal jutalmazták. Általában három leosztásból állt a játék, de szokás volt adott pontig is játszani. Rengeteg változata fennmaradt, érdekes az aduszín előre meghatározása. Sorrendben az első leosztásban a kör, a következőben a káró, majd a pikk végül a treff volt az adu. Oh Hell! Az ütések számának megjósolása az 1930-as években keletkezett Oh Hell! (Oh Pshaw, Blackout) nevű kártyajátékban jelent meg. Magyarországon Rikiki vagy Riki tiki néven ismert. Az Angliából származó játék kitalálója egyesek szerint az író, rejtjel-szakértő Geoffrey Mott-Smith, aki a Bridzs lelkes támogatója volt abban az időben és számos kártyás könyv írója. A Rikikit, a Whisthez hasonlóan szintén 52 lapos Francia kártyával játsszák.
Összesen 13 leosztás. Ha valaki teljesítette a vállalását, akkor 10 plusz annyi pontot kap, ahány ütést vállalt. Azaz 0 esetében 10-et, 3 esetében 13 pontot. A játékot a végén legtöbb ponttal rendelkező játékos nyeri. Ennek a játéknak is számos változata ismert. Az egyszerre megtett, illetve titokban tett vállalásokon át a teljesen más pontozásokig. Nos, hogy a címben levő játékhoz is eljussunk, 1984-85 környékén egy Ken Fisher nevű kanadai úriember fiával és feleségével a Torontótól 150 kilométerre elterülő Haliburton hegyvidéken töltötte a nyári hónapjait. Telefon híján és szegényes televíziós csatornaválaszték mellett kellett valamit találni, amivel elütik a szabad estéiket. Ken olyan játékot szeretett volna találni, amit hárman is jól lehet játszani. Kezébe akadt egy kártyás könyv, ahol rátalált az Oh Hell! -re. A szabályait és pontozását lépésről-lépésre változtatta partijaik folyamán. Felesége javasolta, hogy a módosított szabályokat juttassa el az Oh Hell! kiadója részére, de volt még egy kis gond az 52 lap.